Korlátosság, korlátlanság és korlátozottság a XXI. század elején

Minden eddig megjelent hírünk
2193. március 25.  (üzenet a jövőből)

Mai elemzésemben nagyjából 180 évvel tekintek vissza a XXI. század elejére, amikor az emberiség életében az azóta bekövetkezett gyökeres változások elindultak. Ma, a XXII. század végén már a világ minden iskolájában tanítják azokat a történelmi tévedéseket és következményeiket, amik a XXI. század elejéig az emberiség döntő többsége által fel, vagy be nem ismert téves hitre alapultak, hogy a világunk korlátlan és határtalanul kihasználható.  Sajnos ez - mint ahogy az elmúlt 150 esztendő ezt bebizonyította - nagyobb horderejű téveszme volt, mint az a középkorig élő hiedelem, hogy a Föld lapos és a szélén le lehet esni a semmibe.

Földgolyó - kincsünk és egyedüli élőhelyünk

A téves paradigma (hit- és vonatkoztatási-rendszer) alapvetően a pénzvilág akkori működésén alapult. Korlátozott gondolkodás- módjukban fájó módon összekeverték a korlátos és a korlátlan anyagi és fogalmi dolgokat. A szigorúan korlátos földi lehetőségeket (erőforrások, nyersanyagok és idő) egy olyan pénzkonstrukciós megoldással mérték és próbálták meg kontrol alatt tartani, amely korlátlanul volt bővíthető és növelhető egy szűk elit vezetői kör döntései által. 

Ma már jól tudjuk (habár ezt már akkor is felismerték), hogy szigorúan korlátos mennyiségben állnak és álltak rendelkezésünkre a következő dolgok:

  • fosszilis energiahordozók (kőolaj-, földgáz- és szénvagyon) – gyakorlatilag már kimerültek ezek a források és a Földgolyó 95%-án tiltott a felhasználásuk.
  • elemi nyersanyagok és alapanyagok – a kitermelhető hélium és foszfor készletek már több mint 100 éve kimerültek; az ipari újratermelés indium, réz, alumínium, vas és ezüst igényét 70 éve 99,9%-ban újrahasznosításból lehet csak biztosítani; 50 éve nem találtunk már olyan aranybányát, amit a jelenlegi csillagászati arany ár mellett is ne lenne túl drága kiaknázni.
  • tiszta édesvíz készlet – a legnagyobb jelenlegi problémánk továbbra is, hogy minden ember számára tudjunk napi 3 liter egészséges és iható vizet biztosítani.
  • termőföld, amelyen egészséges élelmiszereket lehet termelni.
  • az emberi munkaerő és szellemi kapacitás mennyisége.
  • az idő, ami az ember véges földi életében a rendelkezésére áll, hogy éljen és boldog legyen.

Szerencsére van néhány, gyakorlatilag még mindig korlátlanul használható forrás:

  • a Nap Földre sugárzott energiája, amiből mára sikerült megoldani az emberiség energia igényének 60%-át (napkollektorok, szél- és vízerőművek, hullám és ár-apály erőművek stb.)
  • geotermikus energia, ami a szükségletek 10%-át biztosítja.
  • a sós óceánok és tengerek vízkészlete és a vízben oldott nyersanyagok.
  • a bolygó légkörében az elmúlt három évszázadban feldúsult szén-dioxid gáz, amit mesterséges szintézis segítségével vissza tudunk alakítani szénhidrogénekké és oxigénné.
  • és egy hagyaték az ezredforduló idejéből: 80 éve az egyik legjobban fejlődő tevékenység a Csendes-óceánon úszó szemét-kontinens kitermelése és újrahasznosítása. A mostani előrejelzések azt mutatják, hogy 200 évig még elegendő újrahasznosítható műanyag alapanyagot fog biztosítani számunkra a Grönland méretű úszó szemétsziget.

A XXI. század elejének nagy tévedése az volt, hogy az értékmérésre használt pénzek mennyiségét korlátlanul előállítható erőforrásnak tekintették és arra használták, hogy a semmiből történő pénz létrehozással (pénzmennyiség növelésével) próbálták orvosolni a gazdasági és társadalmi bajokat.  Együtt járt ez a jelenség a XX. század második felében kialakult elsöprő pénzkultusszal. Ez azt jelentette, hogy az akkor fejlettnek nevezett észek-atlanti-európai kultúrákban az élet minden területét pénzügyi szemléletben, elsődlegesen csak gazdasági szempontokból mértek. Az országok fejlődését és működését gyakorlatilag egy mérőszám a GDP (bruttó hazai termék) értéke és évről-évre történő kényszeres növekedése értékelte. Az akkori emberek gondolkodásának központi fókusza a pénz megszerzése és elköltése volt háttérbe szorítva az emberi élet valódi értékeit. Óriási egyenlőtlenségek alakultak ki a bolygó erőforrásainak birtoklásában és felhasználásában is. 2013-ban a világ két  leggazdagabb emberének együttes vagyona akkora volt, mint az akkor 10 millió lakosú, fejlett országok közé tartozó Magyarország éves GDP-je. Ezzel egyidejűleg 800 millió ember alultáplált volt vagy éhezett és naponta 30 ezer gyermek halt meg a nem megfelelő életkörülmények miatt.

A legnagyobb dollár gyáros: Ben Bernanke Fed elnökA szinte korlátlan pénzgyártás nem a legfontosabb bajok megoldása érdekében történt, hanem azért, hogy a fejlett világban felhalmozott vagyonok értékét meg tudják őrizni. A 2008-ban indult világgazdasági szűkülést évekig nem voltak hajlandók tudomásul venni sem az akkor élő emberek, sem a gazdasági és politikai vezetők. Ez az időszak volt a fordulópont, amikortól elkezdődött és teret nyert „az élj kevesebből jobban” életmód. Voltak akik kényszerből, voltak akik saját akaratukból, de a társadalmak széles rétegei kezdtek el kevesebbet fogyasztani. A kevesebb fogyasztás és a kevesebb igény a korábban kiépült széles termelési kapacitások miatt deflációs (árcsökkenési és pénz felértékelődési) hatásokkal járt. Hogy ellensúlyozzák a deflációt és ösztönözzék (az egyébként sok esetben indokolatlan fogyasztást és fejlesztéseket) a fejlett világ jegybankjai pénzgyártásba kezdtek. Így legalább papíron nem volt defláció, amitől leginkább rettegnek a választott politikai vezetések. A gazdaságilag meghatározó államok demokratikusan választott politikai és gazdasági vezetői a XXI. század első évtizedeiben egyszerűen képtelenek voltak felvállalni és képviselni azt, hogy véget értek a növekedés évtizedei és új kor kezdődik. Továbbra is XX. századi módon tudtak csak gondolkodni és betarthatatlan növekedési ígéretekkel próbálták megszerezni a választók támogatását. Ezért volt szükségük a folyamatos pénzmennyiség növelésre, hogy a növekedés illúzióját fenntartsák.

* Az akkori 7 milliárdos össznépességre vetítve az 1020 milliárd dollár 145 dollárt jelent fejenként, amiből akkoriban a fejlett és drága nyugati világban is lehetett legalább 40-50 adag főétkezésnyi élelmiszert vásárolni.

Olyan paradox jelenségek is előfordultak 180 éve, hogy miközben csak az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed évente 1020 milliárd dollárral növelte a forgalomban lévő pénz mennyiségét *, aközben az alapvető nyersanyagok (pl. kőolaj) és arany ára stagnált vagy éppenséggel csökkent is 1-2 éves periódusokban. Természetesen ez a természetellenes szituáció és monetáris lufi viszonylag rövid idő alatt kipukkadt és történelmi távlatból már jól tudjuk, hogy milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járt, milyen széleskörű nehézségeket és konfliktusokat okozott a már akkor is globalizálódott világ minden táján. De azt is tudjuk, hogy ez az eseménysor adta a kezdőlökést ahhoz, hogy alapvető változások induljanak el és valósuljanak meg az emberiség földi életműködésében.

Érdekes kérdés, hogy ha vissza lehetne ugrani az időben, akkor mit csinálnánk másként? Persze a tények és események ismeretében az utókor mindig sokkal könnyebben okosabb az elődöknél, de azért sok dolgot lehetett volna gyorsabban és eredményesebben csinálni. Visszatekintve most már mindenki egyetért abban, hogy a fordulópont akkor következett be, amikor sikerült megérteni, megfogalmazni és a kritikus tömeg által támogatottá tenni az emberiség elsődleges közös célját. Hosszú folyamat volt, amíg sikerült azt egyértelműen deklarálnunk, hogy az emberiség földi életének elsődleges célja a hosszútávon fenntartható túlélés olyan módon, hogy minden megszülető  embernek az egész élete során biztosítjuk az alapvető életkörülményeket és az alapvető jogokat a méltó életre. Hosszú és konfliktusos folyamat volt, amíg ezt sikerült tisztázni és közösen támogatottá tenni - de megérte. Ha újrakezdhetnénk, akkor biztosan ezt a döntési és elfogadási folyamatot kellett volna előrébb hozni és felgyorsítani. Sajnos úgy alakult, hogy az egyetértés szinte az utolsó utáni pillanatban, a súlyos és fájdalmas ökológiai kényszerhelyzet miatt alakult csak ki. Pedig azok a mozgalmak és kezdeményezések már évtizedek óta működtek és hallatták a hangjukat, amelyek még időben sürgették a változásokat. De a változás csak a brutális kényszerek hatására indult el.

Amikortól a közös cél sikerült deklarálni és a meghaladott nemzetállamok szintje felett is közösen támogatottá tenni, onnantól minden lokális és globális döntést az alapján kezdtünk el meghozni, hogy a döntés vagy intézkedés előmozdítja-e a közös cél megvalósulását. Idővel az élet minden területén sikerült felváltani az önös, önző és egyéni pénzhajhászási célokat a közös, valóban elérni érdemes és szükséges emberi célok megvalósítására. A megtermelt és rendelkezésre álló javakat a közös cél teljesítése érdekében használtuk fel – azaz fenntartható módon biztosítjuk belőle minden ember alapvető életkörülményeit (élelem, víz, szállás, tisztálkodás, ruházat, oktatás és orvosi ellátás). A kutatások finanszírozásánál a prioritást és a támogatást azok a programok kapják meg, amelyek közvetlenül szolgálják a fenntartható túlélést (pl. fenntartható/megújuló energiaforrások fejlesztése, hatékony élelmiszertermelési módok kialakítása). Amíg naponta tízezrével haltak meg gyermekek az elégtelen életkörülmények miatt, addig igazi céljainkat megértve felfüggesztettük azokat a dollár- és euró-milliárdokat felemésztő tudományos kutatásokat, amelyek világűr és a részecskefizikai mélységeinek elméletileg érdekes kérdéseit vizsgálták és a felszabaduló forrásokat a földi, valódi problémák megoldásainak kutatására használtuk.

A változás sikerének kulcsa nem a technológiai és műszaki eredményekre támaszkodás volt, hanem a bekövetkezett szemléletmód változás. Igazából széles tömegek felismerték, hogy nemcsak magunkért, hanem egymásért és a jövőért is felelősek vagyunk és az összeadódó egyéni felelőtlenségekből fakadó ökológiai következmények egyaránt sújtják a vagyonosokat és a nincstelenek is. Megváltozott a kulturális mérce. A XXI. század elején azt az embert tartották értékesnek, sikeresnek és figyelemre méltónak, aki sok vagyont és befolyást tudott szerezni, vagy a legtöbb esetben egyszerűen csak megörökölte a vagyont szüleitől, mert szerencsés helyen született. A XXII. században arra az emberre néznek fel és követik, aki sokat ad a közösségnek és az egyéni életében megnyilvánulnak a közös cél érdekében tett erőfeszítései. Azért sikerült máig túlélnünk, mert a fenntarthatatlan technológiai növekedés erőltetése helyett sikerült az emberi élet valódi értékeire figyelve spirituális fejlődést elérnünk.

Lipi Gábor ükunokája, gazdaság-történeti elemző