Gazdasági világháború

Tőzsde esésA földgömbön lakó emberiség 2008. ősze óta folyamatosan szembesül azzal, hogy valami nagyon nem megfelelően működik a világban és az óriási gazdasági bizonytalanságban nem érvényesek a korábban megszokott módszerek és szabályok. A médiában és talán  a köznyelvben is a leggyakrabban használt szó a válság és a krízis lett. Mindenki azt mondja és arra hivatkozik, hogy gazdasági válság van. Nem válság van, hanem valamikor 2006-2007-ben elkezdődött a IV. (gazdasági) Világháború és ennek a folyamatban lévő harcnak a következményei a gazdasági válság jellemzői. Világháború, mert a globális gazdaság és a globális kommunikáció miatt mindenki részese és érintettje az eseményeknek. Szerencsére nem fizikailag forró háború dúl, hanem „csak” gazdasági eszközökkel zajlik a küzdelem a valós értékek, nyersanyagok és erőforrások feletti uralom megszerzéséért – de ez ugyanúgy háború, mint azok harcok, amelyeket pusztító fegyverekkel vívtak és vívnak ugyanezekért a célokért. Azért a negyedik ez a világháború, mert a harmadik az 1946 és 1990 között zajlott ideológiai hidegháború volt.

Azért fontos, hogy jól értsük meg a világunkban zajló folyamatokat, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor a megoldását sem fogjuk megtalálni. Amíg csak válságnak tekintik és válságkezelni akarják a kormányok és a nemzetközi szervezetek a jelenlegi helyzetet, addig sikertelenek lesznek a kísérletek. Ha igaz a következtetés, hogy egy globális gazdasági háború zajlik jelenleg, akkor a probléma megoldása nem a válságkezelés, hanem a háború lezárása, béke- és megállapodás kötés a harcoló felek között a háború utáni status quo-ról.

Néhány kérdés, ami válaszra szorul:


A háború céljai a szokásosak

A befolyás és a hatalom megszerzése az emberiség számára fontos nyersanyagok és erőforrások felett. Konkrétan ezek a még kitermelhető ásványkincs nyersanyagokat, az energiahordozókat, a tiszta édesvizet, a termőföldet, a kellemes klímájú, egészséges emberi élőhelyeket és saját magunkat az emberi erőforrásokat, azaz a munkaerőt és az adófizetőket jelentik. A történelem során gyakorlatilag minden háború igazi célja ezeknek a javaknak és befolyásnak a megszerzése volt. Mostanra a módszerek már annyira kifinomultak, hogy nem szükséges pusztító, véres fizikai agresszió a javak megszerzéséhez, hanem elegendő a gazdasági kontroll megszerzése.

A háború célja a gazdasági felügyelet és irányítás megszerzése területek, nemzetek és embercsoportok felett. A gazdasági felügyelet azt jelenti, hogy az adott területen élők a jövedelmük és eredményeik után az adókat kinek fizetik. A nem körültekintő válasz szerint a területileg illetékes államnak fizetünk adót - igen, de ha az állam el van erősen adósodva, akkor az állami bevételek nagy része a külső adósságszolgálatok teljesítésére használandó fel és így válik fontossá, hogy kik az igazi hitelezői egy államnak.


Mi okozta a háborút?

Összetett kérdés. Kialakult egy speciális gazdasági világhelyzet, amelyben lehetőség nyílt a hatalom és befolyás megszerzésére olyan személyek és csoportok előtt, akiket ez az egyébként mindenkiben meglévő hatalmi szükséglet erősen ösztönzött a tettekre. A tettek következménye lett az a totális gazdasági konfliktus, ami jelenleg is zajlik. A speciális világhelyzet lényege, hogy az extenzív (fizikai) gazdasági növekedés elérte a korlátait és az elmúlt évtizedekben látott növekedési ütem nem folytatható tovább. Ez abból következik, hogy a Föld erőforrásai és területe véges, ami nem bír el egy végtelen növekedést. A sajtóban 2008 előtt pont ez az ökológiai korlát (pl. globális felmelegedés, klímaváltozás) volt az elsődleges téma, de lehet hogy nagy szerencsénkre a növekedés gazdasági korlátaival hamarabb találkoztunk.

A gazdasági korlát és megtorpanás amiatt következett be, hogy a növekedést nem a megtermelt eredményekből, hanem a saját magunknak adott hitelekből és ígéretekből finanszíroztuk. A lufi 2008 őszén pukkant ki és megálljt parancsolt a fenntarthatatlan növekedésnek. Ha gigászi méretű hitelek és államadósságok vannak a világgazdaságban, akkor ugyanekkora összegű hitelt adóknak is kell lennie a Földön, mert tudomásom szerint földönkívüliektől nem kaptunk hiteleket.

A folyamat első megrázó lépése volt 2008 őszén, amikor a hitelt adók elbizonytalanodtak abban, hogy újabb hiteleket tudnak-e és akarnak-e adni, illetve viszontlátják-e valaha a pénzüket amit eddig kölcsönadtak. Ebben az elbizonytalanodó helyzetben nagyon sokféle válasz született, a markáns gazdasági erők időnként összefogva, időnként küzdve egymással elkezdték kialakítani az új stratégiájukat az új helyzetre. Ezeknek a stratégiáknak a megvalósítására törekvés a folyó gazdasági világháború.

A háború során a meglévő és a folyamatosan újrakeletkező adósságok és hitelek minősítésével és kezelésével, illetve a hitelösszegek mérésére szolgáló valuták (papírpénzek) megfelelő manipulálásával lehet befolyást és irányítást szerezni a valós javak és erőforrások felett.


Kik a kulcsszereplők?

Az előzőekből nem nehéz következtetni, hogy a háború hitelezők és adósok között zajlik elsősorban. Nem klasszikus háború, mert nem tudjuk pontosan, hogy ki az ellenség és ki a barát, sőt a pillanatnyi érdekek mentén kialakuló szövetségek gyorsan felbomlanak és a következő napon már egymás ellen feszülnek a tegnapi bajtársak. Az átlátást tovább nehezíti, hogy sok személy és embercsoport több szerepben is érintett a háborúban, hiszen lehetünk egyidejűleg hitelezők és adósok is. Akik bármilyen pénzügyi befektetéssel, bankbetéttel, részvénnyel vagy értékpapírral rendelkeznek, ők érdekeltek a hitelezők táborában, hiszen a befektetéseik vagy megtakarításaik közvetve vagy közvetlenül valaki más hitelét finanszírozzák. Az adósok oldalán találjuk az államokat, a hitelt használó vállalkozásokat és a hiteleket törlesztő magánszemélyeket.

A kiélezett küzdelem a hitelezők és az adósok között zajlik. A hitelezők úgy akarják a legtöbbet kiszedni az adósokból, hogy azok még éppen törleszteni tudjanak. A fizetésképtelen adós veszteséget jelent a hitelezőnek, tehát a hitelezőnek úgy kell feszítenie húrt, hogy az éppen el ne szakadjon. Az adósok egyrészt küzdenek a jobb feltételű törlesztésért, másrészt próbálják elkerülni a csődöt, mert akkor nem marad reményük arra, hogy újabb hitelt kapjanak a túlélésre. Ez utóbbi érdekében arra kényszerülnek időnként, hogy a javaik feletti kontrollt is átengedjék (újkori gazdasági gyarmatosítás). Egy másik adósi hozzáállás az, hogy eleve nem tervezi a felvett hitel visszafizetését, legfeljebb a maga előtt görgetést generációkon át a jövő terhére, abban a hitben és reményben élve, hogy a jövőben majd minden jól alakul és képes lesz az adósságot törleszteni – azaz várja a gazdasági növekedés kék madarát.

A harcban azok a játékosok a legerősebbek, akiknek hatékony  hitelezői és adósi fegyvereik vannak. Az Egyesült Államok például ilyen szereplő. New York a világ pénzügyi központja, ahol a Wall Street-en működik a legtöbb befektetési alap, amelyekben a hitelezők pénzeit kezelik. Az USA a legnagyobb súlyú tagállam az IMF-ben, aminek az elsődleges célkitűzése szintén a segítségért hozzá forduló adós államok törlesztési képességeinek fenntartatása gyakorlatilag mindenáron. Az USA-ban működik a 3 globálisan elismert hitelminősítő közül kettő (Moody’s és a S&P), akiknek minden megnyilvánulása azonnal mozgatja a pénzügyi piacokat.

Az USA ugyanakkor a világ legnagyobb adósa is, 2011 végén 15.000 milliárd dollár volt az államadósság összege, ami meghaladja az ország GDP-jét. Január végi hír volt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 2014 végéig 0% közelében tartja az alapkamatot – ezáltal nulla közelében marad a rövidlejáratú amerikai állampapírokra (azaz az államadósságra) fizetett kamat is! Egyidejűleg készülnek a tervek az újabb mennyiségi könnyítésre (QE), ami a szabad pénzeszközök mennyiségét növeli a gazdaságban. Ez egy fedezetlen pénznyomtatás és pénzhígítás, ami előbb vagy utóbb a dollár értékcsökkenését és inflációját hozza majd, így is csökkentve az államadósság értékét. A felsorolt néhány példa alapján az USA erős pozícióban van.

Egy másik erős játékos Kína, aki másmilyen stratégiát követ. A világ legnépesebb országaként adott a hatalmas, olcsó munkaerő, akik az elmúlt évek kiszervezési folyamatai miatt a világ termékeinek zömét előállítják, azaz a területén folyó termékgyártást Kína felügyeli. A Távol-Keletre és az indiai szubkontinensre mindig jellemző volt, hogy a biztos, elsősorban a kézzelfogható anyagi javakat halmozza fel és kevésbé érdeklik a csavaros, virtuális és áttételes pénzügyi hitel- és ígérvény-konstrukciók, amelyek inkább a nyugati világban kedveltek. Kína és India a legnagyobb felvevő piaca és raktározója a nyersanyagoknak, nemesfémeknek és energiahordozóknak. Ezek mellett Kína erőteljes gazdasági tejeszkedő politikát is folytat, ahol csak tudja és teheti (pl. Észak- és Közép-Afrikában) a nyersanyagkitermelésért cserében infrastruktúra fejlesztéssel fizet több legyet is ütve egy csapással: munkát biztosít 1-2 millió kínai munkásnak, közvetlenül fér hozzá a nyersanyagkitermeléshez és növeli a gazdasági befolyását az adott területen.

A jó öreg, fejlett és kényelmes Európa úgy néz ki, hogy nincs nyerő pozícióban. A gazdasági és pénzügyi monetáris rendszere recseg-ropog elsősorban a déli tagállamok kezelhetetlen mértékűre duzzadt államadósságai miatt. A felelőtlen költekezés és adósságspirál miatt a gazdagabb országok (Németország és Franciaország) is sodródnak a bajban, Nagy-Britannia pedig érthetően sokkal inkább angol-szász mint európai elkötelezettségű gazdaságilag. Európa erejét az adja, hogy 500 millió, a világátlaghoz képest magasabb szinten fogyasztó lakója mindig fontos piacot fog jelenteni mindenki számára.

Magyarország egy érdekes példa. Itt az államadósság mértéke „csak” a GDP 80%-a, de nincsenek eszközök a jóval erősebb szereplők ellen és nincsenek hitelezői pozíciók és források. Az államadósság mellett a kormányzat kezelni próbálja a néhány évvel korábban elkövetett hatalmas baklövést is, amikor engedélyezték a magánszemélyeknek, hogy külföldi devizákban (elsősorban svájci frankban) adósodjanak el felelőtlenül. A jegybanki alapkamat 7%, az állampapírokra 9% körüli kamatot kénytelen fizetni az állam a hitelezőknek (tovább növelve az adósságot), közben az infláció körülbelül olyan szintű, mint az USA-ban.

A folyamatban lévő gazdasági konfliktus kulcsszereplői még a jegybankok a kereskedelmi bankok és a tőzsdék. A bankok fontosak a hitelezők és az adósok összekapcsolása szempontjából és nem véletlen, hogy a 2008-as események kirobbanása is a befektetési/kereskedelmi bankok köréből indult. A bankok túlélésre és lefölözésre játszanak. A pénzmozgás sebességének szabályozásával tudnak beavatkozni. Ha az Európai központi bank olcsó pénzből feltőkésíti a kereskedelmi bankokat, de ők a plusz likviditást nem helyezik ki a vállalkozásokhoz hitelbe (mert vagy nem lehet a hitelfeltételeknek megfelelni vagy nincsenek jó üzleti ötletek és lehetőséget), akkor a pénz holt tőkeként csak ül a bankokban. Ha viszont megkezdődik az olcsó pénz kihelyezése és forgása, akkor az majd az inflációt fogja gerjeszteni – mikor mi lesz majd a pillanatnyi érdek.

A tőzsdék is fontosak, mert náluk zajlanak folyamatosan a tranzakciók és az árfolyam alakulásokat figyelve alakítja ki majdnem mindenki az üzleti hangulatát és a döntéseit. A tőzsdéken folyik a kereskedés a világ devizáival is. A keresztárfolyamok alakulása és manipulálása is egy fontos eszköz a gazdasági harcban. Az erős dollár és a gyenge dollár is jó valamire, a nagy játékosok számára az a lényeg, hogy ismerjék és manipulálni tudják a mozgásokat.

Igazi nehéztűzérség a gazdasági harcban a három függetlennek mondott hitelminősítő intézmény. Elemzéseik és kiosztott „A” és „B” betűik nukleáris bomba erejével hatnak a piacokra, a valuta árfolyamokra, a jegybanki alapkamatokra és az államkötvények piac által kényszerített kamataira. A három nagyágyú mindegyike amerikai vagy angol szervezet.

A végén említem még a médiát is, pedig a fontossága legalább egyenrangú a többi szereplővel. A tájékoztatások és az információk megosztása és tálalása egy háborúban stratégiai fontosságú. Megfelelően elhelyezett hírekkel és információkkal befolyásolható a közvélemény és a döntéseket meghozók hangulata és hozzáállása, azaz a döntések is. Azok a hírtelevíziók, írott és online sajtótermékek, amelyek naponta többszázmillió nézőt és olvasót érnek el, könnyen tudják irányítani a közfigyelmet és a közvélekedést. A lényeg, hogy mi szerepel mondjuk a CNN vagy a CNBC főcímében. Az átlag néző és olvasó fejében csak az első néhány szó ragad meg és nem veszi a fáradtságot (nincs is rá ideje), hogy mélyebben utánanézzen a tényeknek és elemezzen, hanem megbízik és épít a médiától kapott üzenetekre. 

Biztosak lehetünk benne, hogy a gazdasági háború "tábornokai" a szereplők eszközeinek széles palettáját összehangoltan használják a céljaik elérése érdekében.


Mit tegyen a „kisember”, aki felett a gazdasági háború dúl?

Amit minden háborúban tenni kell. Próbáljuk meg túlélni a harcokat és minél többet megőrizni a meglévő értékeinkből és kapcsolatainkból. A túléléshez takarékoskodásra van szükség. Arra kell és szabad csak költeni, ami a normális életvitelünkhöz szükséges és el kell hagyni az extra luxusköltéseket. Ha valaki például dohányzik, akkor vegyen erőt magán és szokjon le erről az egészségre és pénztárcára is káros szenvedélyéről. Vizsgáljuk meg azt is, hogy a napi életvitelünkben hol tudunk megtakarítani (pl. fűtés, világítás, közlekedés, pénzügyek intézése).

A hitelfelvétel gyakorlatilag tabu, nem szabad fogyasztási célú hitelt felvenni. Elfogyasztani azt szabad, amit már megtermeltünk, a fogyasztási hitel a jövőnket terheli és éli fel és csak újabb adósságokat generál. Ingatlan hitelt csak akkor szabad felvenni, ha az ingatlan közvetlenül a lakhatási céljainkat szolgálja, fizetni tudjuk a terheket és a vásárlás a hiteltörlesztéssel együtt hosszú távon előnyösebb megoldás az ingatlan bérlésénél.

A hitelkártyánkat arra érdemes csak használni, hogy a havi elektronikus készpénzszükségletünket biztosítsa, azaz a fordulónapra mindig fizessük vissza a teljes tartozásunkat. Ezzel a módszerrel éveken keresztül tudjuk a hitelkártyát kibocsátó bank pénzét ingyen használni. Hitelt csak jövedelmező vállalkozás fejlesztéséhez vagy forgóeszköz szükségletének biztosításához szabad felvenni. Ilyen esetben a hitel az eszköze a nagyobb üzleti eredmény elérésének és a képződő üzleti eredményből fizetni tudjuk a hitel törlesztését is.

A meglévő javaink esetében az érték megőrzése a cél. Az értéket akkor tudjuk megőrizni, ha olyan megoldást választunk az értékőrzésre, ami kivonja vagyonunk egy részét a folyamatban lévő hitelező-adós háborúból. A megtakarított vagyonunk 30-70%-át érdemes olyan fizikai ingóságba vagy ingatlanba fektetni, ami természetéből fakadóan értékes, hozzáférhető és könnyen átváltható más értékre. A könnyen tárolható és értékőrző ingóságok között a talán a legjobb választás a befektetési nemesfém vásárlása és tárolása. Az arany az emberiség feljegyzett 5000 éves történelme során mindig értéket képviselt és vásárlóerővel bírt, a mai modern korunkban is így működik. Az arany gyakorlatilag az egyetlen olyan kemény valuta, amelyet nem terhel államadósság és nem lehet a mennyiségével manipulálni.

Bizonyos ingatlan típusok vásárlása is jó megoldás lehet az értékőrzésre. Nem elsősorban az épített ingatlanokat, hanem a termelő ingatlanokat, termőföldet vagy erdőterületet célszerű befektetésnek vásárolni. Ezek az erőforrások is korlátosak a Földön és az élelmezés miatt mindig szüksége lesz rá az embereknek, ezért valóban értéket képviselnek. Ha befektetni akarjuk a megtakarított pénzünket, akkor hosszú távon a zöld energiahordozókra és zöld energia termelésre, illetve energia megtakarításra is érdemes tenni. Akár a saját házunkon is megéri befektetésként energiahatékonyságot vagy energia alternatívát fejleszteni (pl. a gázfűtés mellett fafűtést és napkollektoros melegvízkészítést kialakítani, esetleg más energia megtakarító beruházásokat megvalósítani vagy üzemanyag takarékos gépkocsit vásárolni).

Talán a legfontosabb érték, amit nehéz helyzetekben is korlátozás nélkül lehet fejleszteni és növelni, az az értékes emberi kapcsolatrendszereink. Tudatosan építsük ezt a személyes hálózatot, mert nem kerül pénzbe, csak jó szót, segítséget és őszinte mosolyokat kell adnunk ahhoz, hogy minél több emberrel jó viszonyba kerüljünk. Ha sok jó és bizalmon alapuló kapcsolatunk van, akkor sokkal több helyről kaphatunk és adhatunk segítséget, ha szükség van rá.


Mi lehet a megoldás, a kijárat a jelenlegi helyzetből?

Minden problémát úgy lehet valóban és teljesen megoldani, ha megtaláljuk a gyökerét, a kiváltó eredetét és ezt a valódi okot kezeljük. A jelenlegi helyzet kiváltó oka, hogy nem működik tovább a gazdasági növekedési paradigma. A XX. század végének és a XXI. század első éveinek fizikai növekedési üteme nem fenntartható tovább. Hiú ábránd a kormányzatoktól azt hinni és ígérni, hogy újra visszatérnek majd 2-5%-os éves GDP növekedési ütemek a világ egészére nézve. Az extenzív, fizikai növekedés (termelés és fogyasztás folyamatos növelése hitelekből és munkahelyteremtés mindenáron) helyett más útra kell térni. Az emberiségnek kell találnia egy másik, fenntartható, intenzív fejlődési pályát. Direkt használom itt a növekedés helyett a fejlődés szót!

Ha kellő mértéktartással, egyenletesebben és igazságosabban lennének elosztva az emberek között a Föld javai, akkor az mindenkinek elegendő lenne fenntartható és élhető módon. Nem kommunisztikus utópiára gondolok, hanem teljesen demokratikus alapon, nem a TÖBBET, hanem a JOBBAT mint célt kitűzve. Jelenlegi világunk azt értékeli és ismeri el, aki több, az a sikeres, akinek többje van és nagyobb a befolyása. Ez az értékrend és paradigma elérte a növekedési korlátait, nincs tovább. A fejlődési alternatívánk a jobbnak lenni, a jobban élni kevesebbet fogyasztva, a jobban jóban lenni a környezettel és a többi emberrel. Jobban és jóban lenni saját magunkkal. Ez az utolsó gondolat azt is jelenti vagy jelentheti, hogy attól lehetünk jobbak, ha a fizikai világ értékei felől a lelki/emberi értékek felé fordulunk, a saját spirituális értékeink, életünk és emberi kapcsolataink fejlődésén és fejlesztésén dolgozunk. Ez alatt nem azt értem, hogy mindenkiből buddhista szerzetes lesz, de azt igen, hogy például egy munkahelyválasztás kapcsán a jóérzés és a belső béke fontosabbá válik mint a jó jövedelem.

Ha ez egy jó és lehetséges jövőkép, akkor a jelenlegi gazdasági világháborús helyzetből hosszú út fog ide, vagy valami máshoz vezetni. A háború befejezéséhez először az kell, hogy tudatosodjon egy kellő méretű kritikus tömegben, hogy háború van, amit jó lenne befejezni. Több forgatókönyv képzelhető el a háború lezárására. A legjobb forgatókönyv a felismerésen alapuló tudatos tűzszünet és megállapodás lenne az új szabályokról, a hogyan továbbról és az új status quo-ról.

A háború úgy is véget érhet, hogy valaki döntő fölényre tesz szert és a többiekre rá tudja kényszeríteni az akaratát. Ez egy nagyon veszélyes megoldás lenne, mert egy szűk nyertes kör kezében összpontosulna őrült nagy hatalom. Az emberi természet úgy tapasztaltam nem tud a hatalom birtoklásával megküzdeni. A kontrollálatlan hatalom rombolja a birtoklója jellemét és kiszolgáltatottá teszi a népességet a hatalom birtoklóival szemben.

A harmadik forgatókönyv az elhúzódó és kifáradással véget érő háború, ami végül valamilyen köztes, kompromisszumos megoldásra jut. Jelenleg úgy ítélem meg, hogy ennek a forgatókönyvnek van a legnagyobb valószínűsége. Minimum 5-8 évig a dolgok körülbelül úgy fognak hullámzani és döcögni a világban, ahogy az 2008 óta történik. Kisebb-nagyobb fellendülések és válságok lesznek, de alapvetően egy recesszióban oldalazó nyűglődés várható.

Csak rajtunk múlik, hogy mi lesz.

Lipi Gábor - Nagykovácsi, 2012. január-február

A cikk megírásához köszönöm a segítséget Lénának, Beának, Balázsnak, Tibornak, Tamásnak, Lajosnak és Csabának, akik értékes visszajelzéseket és javaslatokat adtak számomra.